Baross Gábor 4 pályázat
A program rövid bemutatása
2009. május 4-én indítottuk el a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által támogatott nagyszabású 18 hónapos projektünket "Nemzetközi tapasztalatszerzésen alapuló innovációs szolgáltatás-fejlesztés" címmel.
Az országban egyre nagyobb szerepet kap a klaszterek szerveződése. Az INNOVITAS Kutatóközpont regionális szinten szerepet vállalt ezekben a kezdeményezésekben és két klasztert is életre hívott az elmúlt időszakban. A mindezekből fakadó tapasztalatai, mind a Magyar Klaszterek és Hálózatok Szövetségében betöltött felügyelőbizottsági tagsága és munkája abba az irányba mozdították el a szervezetet, hogy egyre inkább gondolkodjon a klaszterek fejlesztésének irányába. A klaszterfejlesztésben nagy szerepet kaphat a képzés, azon belül is az e-learning rendszerű oktatás, amely tevékenységünk egyik alapja. Ezen területek hatékony fejlesztésében azonban nagy segítségünkre lehetnek más, különösen nemzetközi szervezetek tapasztalatai, ill. megszerzett tudásbázisuk.
A projekt célja, hogy az INNOVITAS által életre hívott klaszterek menedzselésével, valamint az e-learninggel foglalkozó munkatársak tudásbázisa, szakmai ismeretei nagymértékben kiterjesztésre kerüljenek, továbbá a külföldi konferenciáknak, üzletember találkozóknak és tanulmányutaknak köszönhetően, az így megszerzett széleskörű ismereteket eredményesen és hatékonyan alkalmazzák mindennapi munkájuk során. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a megszerzett ismereteket elterjesszük régiónkban, ezzel is hozzájárulva a gyakorlat orientált ismeretek elsajátításához. Az e-learningből származó előnyöket kihasználva, és a projekt során megszerzett nemzetközi tapasztalatokra alapozva nagymértékű fejlesztést kívánunk elősegíteni az egyik legfontosabb tényező, a humán erőforrás fejlesztése területén.
Átfogó célunk a régió gazdaságának és versenyképességének kutatás-fejlesztésen és innováción alapuló fejlesztése. A projekt tevékenységei során folyamatosan törekszünk a regionális innovációt ösztönző, innováció-barát környezet kialakítására, melynek során elő kívánjuk mozdítani a KKV-k versenyképességét.
A program aktualitásai
Eddig két nemzetközi konferencián vettünk részt, ahonnan rengeteg új ismerettel és tapasztalattal tértünk haza:
- 2009. november 16-18.: iCERi2009 International Conference of Education, Research and Innovation – Madrid, Spanyolország
- 2010. május 3-4.: Seventh International Conference on Networked Learning – Aalborg, Dánia

